Azt mondja a Szentírás: "A hit cselekedetek nélkül halott." Aztán arra gondolok, hány olyan döntést látunk mostanában, amit mindenki halogat, mert kényelmetlen. Ha az egyház most azt kéri a szenátustól, hogy a szerencsejáték-függőségről szóló törvényt mielőbb vegyék elő, és közben azt írja, hogy a nem cselekvés nem lehet opció, akkor én ezt nem pártpolitikaként olvasom. Mögötte ez van. Családok mennek tönkre, fiatalok nyúlják el a pénzt egy gombnyomásra, aztán sokszor egyedül maradnak a szégyenükkel. Ehhez képest a parlamenti hetek eltelnek, mindig van sürgősebb, és a kérdés nem jut dűlőre. Én csak buszt vezetek Szegeden, nem ismerem a jogszabály minden kanyarját, de néha azt kívánom, bárcsak ennyit tennének azok, akik dönthetnének. Ti pengetés közben láttátok már közelről, mit tud tenni a játékfüggőség egy ismeretségben? Mert ha igen, mit lehet tenni?
